Sport

Májusban kiderül, hogy nálunk lesz-e a vízilabda-Eb

Az Európai Úszó Liga (LEN) már a közeljövőben, a május 13-15. közötti Büro-ülésén el kívánja dönteni, ki kapja meg a 2014-es Eb rendezési jogát.

A kontinensviadal házigazdájának a magyar szövetség (MVLSZ) is jelentkezett, s ebbéli szándékát tavaly októberben hivatalosan is kinyilvánítva az elnökség úgy határozott, hogy Budapest pályázzon az eseményre. Egy akkori hír szerint Isztambul is szeretne otthont adni a 2014-es sportági vetélkedőnek.

Amint azt szombaton Török László sajtófőnök az MTI-nek elmondta, az MVLSZ legutóbbi elnökségi ülésén ismét tárgyalt a rendezési szándékról:

“A szövetség már javában készíti pályázatát, de kormánygaranciát is be kell mutatnia, továbbá a marketingjogok megvásárlásához szükséges anyagi felelősségvállalást. Amennyiben ezeket májusig nem sikerül beszerezni, az előkészített pályázatot nem nyújtjuk be.”

Budapesten eddig három alkalommal rendeztek vízilabda Európa-bajnokságot. 1926-ban, az akkor újonnan átadott Császár uszodában kezdődött az Eb-k sorozata. 1958-ban – az 1997-ig az úszókkal és műugrókkal közös kontinensversenyek keretében – a Hajós Alfréd uszodában zajlottak a mérkőzések, és ugyanott bonyolították le már “szólóban”, a 2001-es férfi és női vízilabda Eb-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik