Sport

A Vasas legyőzte a Honvédot

A bajnoki címvédő két góllal nyert a kupagyőztes ellen a férfi vízilabda ob I rangadóján a Komjádi uszodában.

A szerdai európai pólós napon a Vasas Euroliga-negyeddöntős csoportmeccsén idehaza, s éppen a Komjádiban kapott ki a horvát Mladost Zagrebtől, a Honvéd pedig Athénban, a LEN Kupa elődöntős visszavágóján a görög Panioniosztól szenvedett kiesést jelentő vereséget, így az egymás elleni ob I-es összecsapáson két csalódott csapat próbált javítani hétközi rossz bizonyítványán.

A címvédő, a bajnokságban jelenleg az Eger mögött második Vasas az élvonalbeli pontvadászat őszi szakaszában, december elején egy góllal nyerni tudott a Kőér utcában, viszont a Magyar Kupa negyeddöntőjében az ob I-ben pillanatnyilag negyedik Honvéd elbúcsúztatta – szintén egygólos diadalt aratva – az angyalföldi alakulatot. Vagyis újfent szoros csatát ígért a rangadó.

A nyitány a vendégeknek sikerült jobban: három gyors góllal elhúztak (0-3), alapvetően a duplázó válogatott center, Hárai Balázs jóvoltából, s csak a negyed végén – büntetőből – szépített a piros-kékek horvát világbajnoka, Miho Boskovic (1-3).

A második nyolc percben közelebb zárkózott a Vasas, s mivel a Honvéd lövőtudománya ekkortájt nem működött még emberelőnyben sem, a házigazdák élve a létszámfölény kínálta előnnyel, kiegyenlítettek (3-3). Ráadásul a kispestiek elveszítették a (csúnya) szövegért cserével végleg kiállított alapemberüket, az egyébként vállsérüléssel bajlódó válogatott Szivós Mártont.

A nagyszünetet követően immár kölcsönös tehetetlenkedés nyomta rá a bélyegét a meccsre, s bár a kapusok – a válogatott Nagy Viktor, illetve a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István – nagyon jól teljesítettek, inkább a célzó művészettel akadt baj mindkét oldalon. Egészen a negyed közepéig, ekkor a másodszor eredményes Gór-Nagy Miklós nagy lökettel késztette megadásra a Vasas kapusát (3-4). A játékrész zárásaként Boskovic pattintása is célt ért (4-4).

A befejező nyolc percben Vörös Viktor centerből betalált (5-4), de válaszul az ifjú Bátori Bence nagyon messziről tökéletesen “kipécézte” a bal felső sarkot (5-5). Emberelőnyből viszont Kovács Róbert, majd Vörös is megint betalált (7-5), így végül a hektikus, sok kiállítással tarkított csatában a hatékonyabban hajrázó Vasas diadalmaskodott.

Eredmények:

TEVA-Vasas-UNIQA – Groupama-Honvéd 7-5 (1-3, 2-0, 1-1, 3-1)
a góldobók: Boskovic, Kovács, Vörös 2-2, Katonás 1, illetve Hárai, Gór-Nagy 2-2, Bátori 1

ASI – BVSC-Zugló 9-9 (1-2, 3-2, 3-3, 2-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik