A 220 ezer dollár összdíjazású verseny második körében eleinte minden a magyar versenyző kedve szerint indult, jobban fogadott cseh ellenfelénél, így hamar szettelőnybe került.
A viadal hivatalos honlapja szerint második felvonásban aztán Voracova elkezdett szépen nyerőket ütögetni, honfitársunk játéka egy kissé szétesett, kétszer is elvesztette adogatójátékát, így 6:2 lett oda, következhetett a záró etap.
Az utolsó szettben a játékosok hibát hibára halmoztak, szinte egyikük sem tudta hozni saját adogatását, a magyar hölgy aztán jobban koncentrált, így végül 2 óra és 35 perc alatt legyőzte Voracovát.
A két játékos ezt megelőzően csak a 2005-ös glasgow-i versenyen találkozott, akkor Arn 6:0, 6:2-re győzött.
A torna harmadik helyén kiemelt Arn Grétára a következő körben a mindössze 22 esztendős svéd Johanna Larsson vár.
Eredmények, nyolcaddöntő:
Arn (3.)-Voracova (cseh) 6-3, 2-6, 6-4