Sport

Anthony a Knicksbe megy

Az NBA-ben szereplő Denver Nuggets és a New York-i gárda sikeresen megegyezett a kiscsatár ügyében.

Nem tegnap kezdődött a történet, így álljon itt egy kisebb összegzés: a 2003-ban rendezett játékosbörze (draft) egyik sztárja a nyáron közölte, nem kívánja meghosszabbítani az idény végén lejáró szerződését. Ezzel kínos helyzetbe hozta a Denver Nuggetset, ugyanis a klub nem kapott olyan ajánlatokat, melyre egyből igent mondott volna, ráadásul az is nagyban befolyásolta a cserék létrejöttét, hogy Anthony hol kíván hosszú távra aláírni – senki nem akarta fél évre „kikölcsönözni” egy halom játékosért cserébe.

Egy ideig jegelték is az üzletet, majd bejött a képbe a New Jersey Nets, amely gyakorlatilag a fél csapatot odaadta volna a rendkívül ponterős kiscsatárért, a coloradói vezetőség azonban addig feszítette a húrt, míg Mikhail Prokhorov tulajdonos kiszállt a képből – legalábbis azt hittük. Mivel a héten lejár a cserehatáridő az észak-amerikai profiligában, így a hétvégi All Star-gálán a New York Knicks és a Nets első emberei is leültek egyeztetni Anthonyval, az olimpiai bajnok pedig végül a Knicks ajánlatára bólintott rá – nem meglepő, brooklyni születésű (igaz a Nets hamarosan abba a városrészbe költözik).

A Denver Sports hétfőn a honlapján arról számolt be, hogy a „blockbuster” üzlet részeként Wilson Chandler, Raymond Felton, Danilo Gallinari, Timofej Mozgov, három draftcetli és hárommillió dollár készpénz Denverbe vándorol, cserébe Carmelo Anthony, Chauncey Billups, Shelden Williams, Anthony Carter és Renaldo Balkman teszi át a székhelyét a Nagy Almába.

Ez a csere minden bizonnyal beindítja a többi gárdát is, ugyanis közvetve, vagy közvetlenül, de rengeteg klub várt arra, mi lesz az Anthony-saga vége. A sportág szerelmesei így számtalan újabb cserére számíthatnak a cserehatáridő végéig.

A Knicks egyébként a nyáron csapott le a szintén All Star Amare Stoudemire-re, most pedig érkezik Anthony, az már csak hab a tortán, hogy a Utah Jazz üdvöskéje, a liga egyik legjobb irányítójaként jegyzett Deron Williams is jelezte, szerződése lejártával (2012 nyara) csatlakozna a Knickshez.

Utóbbi ügyben apró szépséghiba, hogy állítólag az irányítóval kialakult kibékíthetetlen ellentét hatására állt fel 23 év után a Muzsikusok kispadjáról a páratlan szaktekintély Jerry Sloan vezetőedző a hetekben. Sok pletyka szólt arról, hogy a játékos azt a kikötést tette a klub felé, hogy csak abban az esetben hosszabbít, ha a mesteredző távozik – úgy tűnik ez sem volt elég…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik