Sport

Könnyed veszprémi győzelem

A csoportját vezető MKB Veszprém esélyeshez méltóan nyert 33-22-re a sereghajtó vendég szlovák Tatran Presov ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati játéknapján.

A két csapat jól ismeri egymást, hiszen nem csak a legrangosabb európai kupasorozatban, hanem a magyar NB I alapszakaszában is találkoznak egymással. A Veszprém azonban jobb erőkből áll, és ezt most is bizonyította.

Az eperjesiek csak az első tíz percben tudtak lépést tartani a hazaiakkal, akik aztán fokozatosan elléptek. A 19. percben 13-7-nél időt kért a tátrai alakulat, ám a magyar bajnok még emberhátrányban is növelte – elég gyorsan kétszámjegyűre – a különbséget.

A második félidőben is folytatódott az “örömkézilabda”. Bár olykor hiba csúszott a játékba – már nem volt megfelelő az összpontosítás -, de a közönség így is élvezte a meccset.

A biztos nyolcaddöntős Veszprém számára most már az a tét, hogy meg tudja-e nyerni a csoportot, és ezzel kedvezményeket élvezhet egészen az elődöntőig. A Mocsai-csapat egy hét múlva Koldingban lép pályára, majd zárásként jön a Montpellier elleni idegenbeli csoportrangadó.

Előbb még vasárnap a Hamburg fogadja a francia alakulatot, és a Veszprém számára az lenne jó, ha a német együttes győzne.

Férfi BL, B csoport, 8. forduló:
MKB Veszprém-Tatran Presov (szlovák) 33-22 (21-10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik