Sport

Contador otthagyta az edzőtábort

Hazautazott a Saxo Bank csapat mallorcai edzőtáborából a doppingvétséggel gyanúsított Alberto Contador.

“Ezekben a pillanatokban szeretnék a családom mellett lenni” – jelentette ki szombaton a világ pillanatnyilag legjobb országúti bringásának tartott spanyol sztár, aki pénteken közölte: semmilyen eltiltást nem fogad el, versenyzői engedélyének bármilyen felfüggesztése esetén fellebbezést nyújt majd be a döntéssel szemben.

A spanyol szövetség (RFEC) szerdán jelezte, hogy egy évre eltiltja, és megfosztja tavalyi Tour-diadalától Contadort. A 28 éves csillagnak tíz napja van arra, hogy fellebbezzen. Ezután az RFEC fegyelmi bizottsága február 9-én vagy 10-én hozza nyilvánosságra az ítéletet.

Contador a tavalyi Tour-sikere során klenbuterollal akadt fenn a vizsgálaton. Ártatlannak vallja magát, védekezésében azt állította, hogy fertőzött hússal került szervezetébe a tiltott szer. Szóvivője csütörtökön azt mondta: a spanyol szövetség illetékes bizottsága elfogadta az érvelést, nevezetesen azt, hogy nem szándékosan került a versenyző szervezetébe a klenbuterol.

Az ilyen szerrel lebukók általában kétéves eltiltást kapnak, így számítani lehet arra, hogy ha Contador egy évet kap hazája szövetségétől, a nemzetközi sportági szövetség (UCI) vagy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbez.

Korábban egyetlen kerekest fosztottak meg a Tour de France-on aratott összetett győzelmétől. Az amerikai Floyd Landis, aki éppen múlt héten jelentette be visszavonulását, 2006-ban nyerte meg a sportág legrangosabb körversenyét, de a 17. szakaszon levett mintájában túl magas volt a tesztoszteronszint, így a “zöld asztalnál” végül a mögötte második spanyol Oscar Pereiro Sio diadalmaskodott a Touron. Ezúttal a luxemburgi Andy Schleck vallhatja magát a tavalyi viadal bajnokának, ha jogerősen eltiltják Contadort, aki a Tour mellett nyert Giro d,Italiát és Vuelta a Espanát is. Ilyen bravúrt rajta kívül csak négyen tudnak felmutatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik