Sport

Rangadót nyert az Alba és a Szolnok is

A meccs eleje még szoros volt, aztán a szenzációsan játszó fehérváriak felőrölték az Atomot. Hanga villogott.

A forduló előtt az Albacomp a második, a Paks a harmadik helyen állt a férfi kosárlabda NB 1-ben. A székesfehérváriak odahaza még nem kaptak ki ebben az évben, még a listavezető Szolnokot is megverték – éppen az előző körben.

Legutóbb a címvédő Zalaegerszeget verték ki a Magyar Kupából, remek formában várták tehát a meccset. Az első negyedet 26-23-ra nyerte meg az Alba, később aztán egyre jobban elhúzott ellenfelétől.

Nemcsak pontosan, hanem szépen is célzott a hazai csapat, Crocker, Hollis és Hanga többször is zsákolással fejezte be az akciókat, utóbbi játékos ráadásul a támadóidő lejártakor kétszer is triplával blokkolta a vendégeket.

A paksiak közül Sales, Hodges és Pavlik nyújtott jó teljesítményt, de ma ez kevés volt. Hanga Ádám végül 20 pontig jutott, Simon Balázs remek passzokkal szolgálta ki a többieket, mellesleg szerzett 14 pontot. Sales 29 pontot, 11 lepattanót, 3 gólpasszt, összesen 44 IBM-pontot gyűjtött össze a paksiak közül.

Az odavágón is a fehérváriak nyertek, így a legjobb négy közé kerülésért óriási lépést tettek – ha ez eddig kérdés volt egyáltalán.

Eredmény, férfi kosárlabda-bajnokság:

Albacomp – Atomerőmű SE 92-74 (26-23, 30-18, 19-18, 17-15)

Albacomp: Simon B. 14, Hanga 20, Crocker 12/3, HollisS 16/6, Jones 15. Csere: Keller Á. 7, Madár 3/3, Bódi 5/3.

ASE: Kovács Á. 4, Hodges 21/9, Winters 4, Körtélyesi -, Sales 29/3. Csere: Pavlik 10/6, Morgen 4/3, Tóth P. 2, Farkas -.

A többi mérkőzésen:

“Rengeteg szurkoló előtt, nagyszerű hangulatú találkozót vívtunk, melyen a végén a fiatalok is lehetőséghez juthattak” – nyilatkozta az MTI-nek Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója a Szeged elleni győztes meccs után.

A Szolnok listavezetőhöz méltó játékkal verte meg az anyagi nehézségekkel küzdő Körmendet.

Marso-Vagép NYKK – Zalakerámia-ZTE KK 83-89 (23-17, 25-22, 17-33, 18-17)
T.O.M.Controll-Kecskemét – Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 90-76 (21-20, 28-15, 24-23, 17-18)
Falco-Szova KC Szombathely – Factum Sport Debrecen 86-52 (24-14, 19-7, 17-22, 26-9)
Szolnoki Olaj – MJUS-Fortress Körmend 88-74 (18-19, 24-22, 19-19, 27-14)

A női kosárlabda bajnokságban:

SEAT Lami Véd Győr – Bajai NKK 77-42 (15-8, 16-13, 27-10, 19-11)
Mediteam Szeged – BEAC-Újbuda 79-56 (21-12, 27-11, 14-16, 17-17)
MKB-Euroleasing Sopron – Ceglédi EKK 108-47 (33-23, 23-10, 34-11, 18-3)
ZTE NKK – Vasas-Csata 76-49 (14-18, 24-14, 22-5, 16-12)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik