Sport

Rogge: fenyegető az illegális sportfogadás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az illegális sportfogadás olyan, mint a dopping.

A belga sportvezető csütörtökön, a világ sportjában egyre gyakoribb törvénytelen fogadásokról szóló konferencia megnyitóján mondta mindezt, és hozzátette, a NOB március 1-jére összehívott egy találkozót, amelyen a különböző országok és sportszervezetek vezetőivel közösen egyeztetnek a felmerült kérdésekben.

“Ugyanúgy fogunk eljárni, ahogyan a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség létrehozásakor, tehát most is számítunk a kormányok segítségére” – mondta Rogge. “A sportvilág egyedül nem képes megoldani ezt a problémát, együtt kell dolgoznunk az országok vezetőivel, a szerencsejáték-szervezőkkel, a jóhiszemű fogadóirodákkal és mindenki mással is, aki elkötelezett a tiszta sport iránt.”

Rogge úgy fogalmazott, az olimpián eddig még nem jelentek meg a törvénytelen fogadások, de “naivak lennénk, ha azt hinnénk, hogy ez sosem történhet meg a jövőben, vagy akár már a 2012-es londoni játékokon.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik