Sport

Nem könnyű a Hungaroring helyzete

Gyulay Zsolt szerint a Hungaroring Sport Zrt. nincs könnyű helyzetben, a közeljövőben több sürgős feladatot is meg kell oldani.

A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, aki augusztus 31. óta irányítja a Forma-1-es Magyar Nagydíjat is szervező és lebonyolító céget, nem zárta ki, hogy harcba száll a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) megüresedett elnöki posztjáért.

“Rendkívül érdekes és felelősségteljes munkát végezhetek és nagyon sok egyeztetésen vagyunk túl, hogy a küszöbön álló feladatokat, a szükséges karbantartásokat időre elvégezhessük. Le kell aszfaltozni a bukóteret, fel kell újítani az ambulancia épületét és meg kell oldani a zajvédelmet, hogy csak a legégetőbb feladatokat említsem. Felelős gazdaként, az állam szempontjait mindig szem előtt tartva próbálom irányítani a társaságot, s természetesen a szakmai kérdésekbe igyekszem nem beleszólni. Ez a gárda tizenöt esztendeje végzi világszínvonalon a munkáját, s a jó karmester is hagyja érvényesülni a zenészeit.”

A 46 esztendős elnök-vezérigazgató elmondta, hogy az államnak elsősorban országimázs szempontjából fontos a mogyoródi futam, mert olyan pozitívumokat hoz Magyarországnak, amely nem a gazdaságosság szempontjából mérhető.

“A Magyar Nagydíj nemzeti ügy – szögezte le Gyulay Zsolt. – A futam magyarországi megrendezése a jelenlegi érvényes szerződés szerint 2016-ig biztos pont a versenynaptárban. A lejárat előtt két-három évvel kell ismét harcba szállni az újabb megállapodásért. Ez kormánydöntést igényel, s bizonyosan pozitív lesz, ha hasznot hozunk az országnak.”

Az elnök-vezérigazgató kérdésre válaszolva kijelentette, semmi alapja sincs annak a híresztelésnek miszerint az F1-es jogdíjat a kormány a jövőben csakis az MNASZ-en keresztül folyósíthatja a Hungaroring Zrt.-nek.

Gyulay Zsolt az autós szövetség február 19-i tisztújító közgyűlésével kapcsolatban megjegyezte, azt szeretné, ha erős elnöksége lenne az MNASZ-nek és azt sem zárta ki, hogy harcba száll az elnöki posztért. Válint Tibort a december 18-i közgyűlésen választották meg a szövetség elnökének, ezután azonban a nyolctagú vezérkarból hárman lemondtak, majd január 6-án elhunyt Németh Gábor általános alelnök, végül egy újabb tag távozott a testületből. Ezt követően február 18-i hatállyal Válint is lemondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik