Sport

Kikapott az Eger, még továbbjuthat a Vasas

A sereghajtó Eger ötgólos vereséget szenvedett szerdán az éllovas horvát Jug Dubrovnik otthonában a férfi vízilabda Euroliga D csoportjának 5. fordulójában.

A térdműtéten átesett Szécsi Zoltán és a beteg Binder Szabolcs nélkül felálló egri csapat nem tudta tartani a lépést ötletesen támadó ellenfelével, amely a második negyed végén már 7-1-re vezetett. A fordulás után sem sikerült a felzárkózás, sőt! A védelmi megingások sorozatát gólokkal büntették a horvátok, akik a harmadik játékrészben 13-3-ra elléptek. A záró negyedben az Egernek aztán sikerült “kozmetikáznia” az eredményt, a 7-2-es részsiker azt jelentette, hogy a végén csak öt gól lett a két csapat közötti különbség.

Gerendás György vezetőedző a lefújás után azt mondta: az első három negyedben mutatott hozzáállás méltatlan volt a magyar vízilabdázás tradíciójához.

A Dubrovnik a sikerrel nagy lépést tett a csoportelsőség felé, az Eger pedig továbbra is pont nélkül áll a csoportban.

Euroliga, D csoport, 5. forduló:
Jug Dubrovnik (horvát) – ZF-Eger 15-10 (3-1, 4-0, 6-2, 2-7)
a magyar csapat góldobói: Hosnyánszky 3, Kotszidisz 2, Bundschuh, Feltham, Kovács G., Petrovai, Hegedüs 1-1

Mindeközben kisebbfajta gólözön, hét találat nyitotta a Kotor és a Vasas találkozóját az első negyedben, amelyből négyet az angyalföldi alakulat jegyzett: a légiósok közül a horvát világbajnok Miho Boskovic büntetőből szerzett vezetést, az olimpiai ezüstérmes amerikai Jeff Powers emberelőnyből módosította 2-1-re, majd 4-3-ra a Vasas-vezetést, s közben – 3-2-es montenegrói előnynél – a center Vörös Viktor is pontosan célzott átlövésből.

A második nyolc percben a tavalyelőtt EL-győztes, tavaly döntős Kotor már egy pillanatra sem emlékeztetett régebbi önmagára, váratlanul szétesően, roppant pontatlanul pólózott a hazai gárda, míg a magyar együttesből Boskovic, aztán pedig a két balkezes, Vámos Márton és a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely is bevette a Primorac kapuját, a félidőre tetemesre duzzasztva az előnyt (3-7).

A harmadik negyedben a magyar bajnok “ráült” az eredményre, ám a vendéglátók – bár ekkor már jobban igyekeztek – egyetlen gólra voltak csak képesek (4-7).

A záró játékrész a kölcsönös “semmittevés” jegyében, eredménytelen akciózással telt, sokáig minden izgalom nélkül, míg – mondhatni váratlanul – újabb hazai gól született (5-7). Ám Kovács Róbert távoli lökete (5-8), utána pedig Kiss ötméteresből szerzett gólja (6-9) segített abban, hogy ne legyen nagyobb baj. Tudniillik kétszer még betaláltak (8-9) a hajrára felélénkült montenegróiak, akiknek azonban a döntetlen eléréséhez már nem maradt idejük.

A Vasas sikere elismerésre méltó azzal együtt is, hogy egyes hangok előzőleg arról szóltak, hogy a Primoracnál teljes a káosz, s a huzamos ideje elmaradt fizetések, a súlyos anyagi helyzet miatt lázongók egy része ki sem akart állni a szerda esti mérkőzésre…

Eredmény, Euroliga, főtábla, A csoport, 5. játéknap:
Primorac Kotor (montenegrói) – TEVA-Vasas-UNIQA 8-9 (3-4, 0-3, 1-0, 4-2)
a magyar csapat góldobói: Powers, Boskovic, Kiss G. 2-2, Vörös, Vámos, Kovács 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik