Sport

Bravúr: Arn Gréta legyőzte Sarapovát

Ő az első magyar teniszező, aki le tudta győzni az oroszok klasszisát.

Arn először egy cseh, majd egy svéd versenyzőt győzött le a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi tenisztornán. Most a lehető legnagyobb ellenfél akadt az útjába a negyeddöntőben, az első helyen kiemelt Maria Sarapova, aki eddig még egyetlen szettet sem vesztett a tornán.

A tennishungary.hu oldal tudósításában azt írja, Arn rögtön elvette az orosz adogatását, és elhúzott 2-0-ra, majd 4-1-re. A magyar teniszező felszabadult játékának eredménye az első szett 6-2-es megnyerése volt.

A második játékban is a mi lányunk volt elemében, annak ellenére, hogy Sarapova 4-2-re is elhúzott. Sikerült egyenlíteni, sőt, 5-5-nél a legjobbkor vette el az orosz adogatását, és a döntő pillanatban sem hibázva élete legnagyobb győzelmét is megszerezte.

Nem várt, ám annál édesebb siker. Arn ezzel a sikerrel természetesen nagyot ugrik majd a világranglistán is.

“Amikor meglett a meccslabda, csak remegtem” – mondta Arn, aki előzőleg 0/15-ös mérleggel rendelkezett a top 20-as játékosok ellen. “A mérkőzésen nem izgultam, de utána arra gondoltam: ‘úristen, én meg tudom verni Sarapovát!’ Amikor idejöttem, úgy kerültem csak főtáblára, hogy néhányan visszaléptek, így most nagyon örülök, hogy már a négy között vagyok.”

“Lassan lendültem bele, és a két brék után ellenfelem hatalmas önbizalommal játszott” – nyilatkozta a 22 esztendős orosz, aki 18. a rangsorban. “A második szettben megvoltak a lehetőségeim, de nem tudtam megfelelő szinten ütni. Gréta nagyszerű formában volt, minden elismerésem az övé, mert engem mindig nehéz legyőzni, függetlenül attól, hogy első vagy huszadik vagyok a világranglistán. Szerettem volna megnyerni ezt a tornát, de ez van, készülök a következő meccsre.”

Egy felvétel a mérkőzés utolsó pillanatairól, valamint egy nyilatkozat a magyar játékostól:

Eredmény, Auckland, keménypályás tenisztorna, negyeddöntő:

Arn Gréta (magyar) – Maria Sarapova (orosz, 1. kiemelt) 6-2, 7-5
Peng Su-aj (kínai) – Watson (brit) 6:4, 7:5
Wickmayer (belga, 2.) – Halep (román) 6:0, 6:2
Görges (német, 4.) – K. Bondarenko (ukrán) 5:7, 6:2, 6:2

Az elődöntő párosítása:

Arn – Görges, Wickmayer – Suaj

AJÁNLOTT LINK:

Gréta legyőzte Sarapovát (tennishungary.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik