Sport

Lochte átveheti Phelps helyét az olimpián

Hat arany- és egy ezüstéremmel zárta a Dubajban vasárnap véget ért rövidpályás úszó-világbajnokságot az amerikai.

A 14-szeres olimpiai aranyérmes Phelps 2008-ban Pekingben nyolc versenyszámban diadalmaskodott, míg Ryan Lochte a vb-n megnyerte az összes egyéni versenyt, amelyben rajthoz állt, valamint hozzásegítette a győzelemhez a 4×100-as vegyesváltót, és második lett a 4×200 méteres gyorsstaféta tagjaként.

“Lassan a világ legjobb úszója lesz, és a fejlődése olyan utat jár be, amelynek úgy tűnik, egyelőre nincs vége” – mondta róla David Marsh, az amerikai válogatott másodedzője. “Azt gondolom, még nem is láttunk mindent, amire képes lehet. Az egyik nagy előnye, hogy könnyen edzhető, és a szakmai stáb úgy gondolja, akár nyolc számban is szerezhet aranyérmet.”

A 26 éves Lochte 200 és 400 méter vegyesen egyéni világrekordokat döntött, amelyre ebben az évben – a szuperdresszek januári betiltása óta – először volt példa. A zárónapon két óra leforgása alatt három sikert könyvelhetett el, nyert 200 méter háton, 100 méter vegyesen, valamint 4×100 méter vegyesen a váltóval. A nyitónapon a 200 m gyors megnyerésével kezdte a sikerszériáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik