Sport

Menetel a Miami

A Boston Celtics továbbra is vezeti keletet zsinórban 11. sikerének köszönhetően, nyert a ligaelső Spurs is.

Lebron James volt csapata a hazai vereség után idegenben vehetett volna revansot a floridai csapaton, Dwyane Wade és a Lovagok korábbi kedvence azonban ezt máshogy látta: James dupla-duplát (21 pont és 13 lepattanót) szerzett öt gólpassz társaságában – négy eladott labda is a statisztikai lapra került –, míg a Heat húzóembere 28 egységet szorgoskodott össze, ebből 17-et az utolsó negyedben.

A túloldalon a kezdő rendesen kitett magért, a Cavaliers padjáról beszálló három játékos azonban össz-vissz 12 pontot tett a közösbe, ez kevésnek bizonyult.

Míg a Miami Heat sorozatban tízedik győzelmét aratta (ez a negyedik leghosszabb sorozat a franchise történetében), addig a Cleveland Cavaliers épp ellenkező utat jár be, ez már zsinórban a kilencedik veresége volt a csapatnak.

A San Antonio Spurs talán a liga történetében a legcsendesebb módon menetel a tabella élén, ezúttal hazai pályán sikerült legyőzni az argentin Manu Ginobili bravúrkosarával a Milwaukee Buckst.

A Boston Celtics sem akarja behúzni a kéziféket, a tavalyi döntős New Yorkban, a Madison Square Gardenben aratta újabb sikerét, zsinórban a tizenegyediket, a győztes kosár Paul Pierce nevéhez köthető, aki szinte a végső dudaszó pillanatában talált be. A Kelták ezzel továbbra is vezetik keletet.

Az Oklahoma City Thunder egy kiegyenlített első negyed után győzte le hazai pályán a Houston Rokcets gárdáját, a találkozó főszereplője a törökországi világbajnokság legjobbjának választott Kevin Durant lett a maga 32 pontjával – érdekesség, KD épp a padon csücsült négy faulttal, amikor az OKC sorozatban szerzett nyolc egységével gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

Kobe Bryant ismét a második félidőre tartogatta pontjai nagy részét, ezúttal 25-öt szórt a nagyszünet után (31-e zárt), az ebben az évben Duracell nyusziként tetszelgő Lamar Odom (egy hétmeccses nagydöntő után belefért egy világbajnokság is) dupla-duplával járult hozzá a sikerhez.

Carlos Boozer láthatóan egyre jobban beilleszkedik új csapatába, a Chicago Bullsba. A Utah Jazztől érkező olimpiai bajnok magasember 34 pontot és 12 lepattanót szerzett Torontóban, a Bikák pedig 17 egységgel nyertek.

A New Orleans Hornets a franchise történetének legnagyobb „comeback”-jét hajtotta végre Chris Paul vezérletével, a Lódarazsak 23-al égtek hazai pályán a Sacramento Kings ellen, mégis nyerni tudtak.

A Dallas Mavericks ismét visszatért a győzelem ösvényére hazai pályán, a Memphis Grizzlis és a Phoenix Suns is saját otthonában diadalmaskodott.

Eredmények:
Indiana Pacers – Los Angeles Lakers 94-109 (22-36, 15-23, 32-28, 25-22)
New York Knicks – Boston Celtics 116-118 (32-24, 26-27, 32-32, 26-35)
Philadelphia 76ers – Los Angeles Clippers 105-91 (28-29, 25-27, 34-18, 18-17)
Toronto Raptors – Chicago Bulls 93-110 (18-23, 26-40, 20-28, 29-19)
Miami Heat – Cleveland Cavaliers 101-95 (24-26, 22-23, 27-22, 28-24)
Memphis Grizzlies – Charlotte Bobcats 113-80 (24-20, 35-16, 25-19, 29-25)
New Orleans Hornets – Sacramento Kings 94-91 (23-29, 18-28, 28-20, 25-14)
Oklahoma City Thunder – Houston Rockets 117-105 (31-31, 31-25, 25-20, 30-29)
San Antonio Spurs – Milwaukee Bucks 92-90 (25-20, 26-15, 20-28, 21-27)
Phoenix Suns – Minnesota Timberwolves 128-122 (31-30, 25-26, 35-30, 37-36)
Dallas Mavericks – Portland Trail Blazers 103-98 (17-14, 34-25, 27-29, 25-30)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik