Sport

Belelendült a Miami, megtorpant a Dallas

A Heat sorozatban kilencedik sikerénél jár, a Mavericks 12 siker után kapott ki.

Ahhoz képest, hogy még nem is olyan rég válságülést tartottak a Miami Heat játékosai az elvárt eredmények elmaradása miatt, a floridai csapat már sorozatban kilencedik győzelmét aratta az NBA kedd hajnali játéknapján, ezzel felkúszott a keleti konferencia második helyére – adódik a költői kérdés: mi lenne, ha jól kezdenek.

A Heat a harmadik negyedben kapcsolt rá igazán és egy pontszegény negyedik felvonásban biztosította be végleg a győzelmet. A vezér ezúttal is Dwyane Wade volt, aki 32-t szórt (sorozatban a harmadik meccsén jutott 30 dobott pont fölé), de a dupla-duplával (23 pont, 11 lepattanó) jelentkező Chris Bosh is ludas az újabb győzelemben.

A Milwaukee csapatát a 23 pontot és 10 asszisztot jegyző Brandon Jennings vezette győzelemre a Dallas Mavericks ellen idegenben, a texasiak 12 sikerrel megvívott összecsapás után, november 19. óta (akkor a Chicago bizonyult jobbnak) először kaptak ki ismét.

Apropó Bulls: Carlos Boozer ismét bizonyította, hogy megérte nyáron a pénzét a Bikáknak, az eszkimó kosaras ezúttal 22 pontot és 18 lepattanót dobott a közösbe. Az Indiana a szezonban legkevesebb pontjárt szerezte, szám szerint 73-at, a Chicago pedig sorozatban harmadszor érte el, hogy az idénybeli legkevesebb egységét hozza össze az ellenfél – a Lakerst 84-en, a Timberwolvest 82-n sikerült tartani.

A Grizzlies Zach Randolph (25 pont, 20 lepattanó) és Rudy Gay (16 pont) vezérletével nyert a Portland ellen (a Trail Blazers nyolc siker után botlott), a Utah Jazz pedig a Golden State Warriorst verte, a GSW a legutóbbi 13 meccséből 12-t veszített el.

Eredmények:
Miami Heat – New Orleans Hornets 96-84 (25-23, 28-31, 29-21, 14-9)
Chicago Bulls – Indiana Pacers 92-73 (27-18, 16-23, 22-17, 27-15)
Memphis Grizzlies – Portland Trail Blazers 86-73 (23-18, 26-24, 12-22, 25-9)
Dallas Mavericks – Milwaukee Bucks 99-103 (25-15, 27-28, 22-32, 25-28)
Utah Jazz – Golden State Warriors 108-95 (20-23, 23-23, 31-24, 34-25)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik