Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője csütörtöki évzáró sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idén kilencszáz mintát vettek le idehaza, és hat magyar sportolónál mutattak ki tiltólistán szereplő anyagot.
“Ma Magyarország nem tartozik a doppinggal megvádolható, doppingérzékeny országok közé, ennek lehet örülni” – jelentette ki a MACS vezetője. Megemlítette, hogy a nyári, szingapúri ifjúsági olimpián is volt magyar ellenőr, a 20 szakembernek a londoni olimpiára szóló meghívása – ahogy fogalmazott – “Európában egyedülálló megtiszteltetést jelent”. A magyar tevékenység elismerésének további jeleként a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) friss levelében tudatta, hogy Magyarország immár teljes körűen megfelel a WADA Kódex előírásainak, a kormányrendelet módosításával megteremtette az előírt jogi környezetet.
További sikerként könyvelhető el, hogy a megújított Közép-európai Regionális Doppingellenes Szervezet (CEADO) elnökévé Tiszeker Ágnest választották meg. A CEADO a jövő héten Budapesten tartja első közgyűlését az alapító közép-európai országok, így Magyarország képviselőinek részvételével.
Fazekas Attila a sportállamtitkárságot képviselő jogászként elmondta, hogy 2010-hez képest 2011-ben 35 százalékkal több pénz jut a doppingeljárásokra, ellenőrzésre és felvilágosításra. Végül megemlítette, hogy ismét büntetőjogi kategória lehet Magyarországon a doppingolás.