Sport

BL: az EHF elfogadta a győriek panaszát

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elfogadta a Győr, valamint másik két középdöntős ellenfele panaszát, és visszaállította az eredeti menetrendet a női Bajnokok Ligájában.

A kvartett negyedik tagja, a német HC Leipzig azt szerette volna elérni, hogy – mivel csarnokában március első hétvégéjén atlétikai versenyt rendeznek – módosítsák a programot, ám így a legjobb kiemelésű Győr és a másik két gárda rosszabbul járt volna, ugyanakkor a lipcseiek – akik a legrosszabb mutatóval érkeztek a középdöntőbe – nyertek volna a változtatással. Az eredeti program szerint a Győr utolsó két meccsét otthon rendezheti, ám egy esetleges módosítással ez nem így lett volna.

A mostani EHF döntés nyomán visszaállt az eredeti menetrend, amely szerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgográdban kezd, majd fogadja a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogat. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnek pályára Pálingerék, aztán vendégül látják a Dinamót, végül – március 19-én vagy 20-án – a Larvikot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik