Sport

Oden szezonjának annyi

A Portland Trail Blazers rendkívül peches centerének már a karrierje a tét.

Greg Odent a szurkolók és a szakma is Messiásként várta a ligába, amikor a 2007-es újoncbörzén a Portland lecsapott rá az első draftcetlivel, ugyanakkor egy térdműtét miatt az egész első szezonját kihagyni kényszerült.

A rá következő kiírásban rögtön a debütáló mérkőzésén megsérült a Los Angeles Lakers ellen, két hét múlva azonban visszatért, de a szezon során még egyszer ki kellett hagynia pár meccset a térde miatt.

A 2009-2010-es szezon jól indult a még mindig csak 22 éves játékos számára, pontok terén 24-re, lepattanók szempontjából 20-ra javította egy meccsre szóló egyéni rekordját, azonban pár nappal később egy felugrásnál újabb térdsérülést szenvedett, így a tavalyi éve is oda lett.

Azóta nem játszott, a teljes felépülésre várt, a Yahoo! legfrissebb cikke szerint azonban továbbra is nélkülöznie kell csapatának, mivel a szerdai napon ismét műteni kellett bal térdét, azaz az NBA-ben töltött idestova négy éve alatt mindösszesen egy alapszakasznyit, vagyis 82 meccset tudott csak játszani – kérdéses a jövője.

A Trail Blazers szurkolói nem csak a center elvesztése miatt aggódhatnak, Brandon Roy, a csapat franchise játékosa is folyamatosan szenved a térdeivel, most is partvonalon kívülre kényszerült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik