Sport

Ezúttal a Suns győzte le a Lakerst

A Los Angeles-i gárda hazai pályán szenvedte el sorozatban második vereségét az NBA-ben.

Két körrel ezelőtt még veretlen volt a Lakers, azonban a Denver Nuggets, majd most a Phoenix Suns is felülmúlta a regnáló bajnokot.

Az első negyedben még a hazaiak kerültek lépéselőnybe, azonban a végül 35 pontig jutó Jason Richardson vezette arizonai együttes fordítani tudott, majd a vendégek fittyet hányva Kobe Bryant, Pau Gasol és Lamar odom masszív dupla-duplájára behúzták a meccset is. A Phoenixben ezúttal megvillant a nyári szerzemény Hedo Türkoglu is, a török hét kísérletből öt triplát süllyesztett el a gyűrűben, Steve Nash pedig 13 assziszttal segítette övéit.

Kobe Bryant egy ízben a palánk segítségével alakított magának dobóhelyzetet:

A keleti harmadik helyen álló Atlanta Hawks könnyedén elviselte a minnesotai Kevin Love újabb lepattanóbemutatóját (17-et szedett a világbajnok játékos), Josh Smith és Al Horford vezetésével a Sólymok hat ponttal múlták felül a Timberwolvest.

A San Antonio Spurs az Oklahoma City Thunder vendégeként tudott nyerni, így 8-1-es mérlegével beelőzte a Lakerst nyugaton, Gregg Popovich csapata így a második a konferenciában a veretlen New Orleans Hornets mögött. Matt Bonner a padról beszállva hétből hét triplát bevágott.

A Sacramento vendégeként nyert a magára találó Detroit Pistons is, Ben Gordon utolsó perces triplája volt a döntő momentum a meccsen, a Houston Rockets pedig Amar’e Stodeumire-t és a Knickst tréfálta meg a Nagy Almában.

Eredmények:
Atlanta Hawks – Minnesota Timberwolves 111-105 (30-27, 30-25, 23-20, 28-33)
Sacramento Kings – Detroit Pistons 94-100 (19-22, 26-28, 27-25, 22-25)
Oklahoma City Thunder – San Antonio Spurs 104-117 (35-30, 31-31, 14-21, 24-35)
New York Knicks – Houston Rockets 96-104 (27-26, 25-32, 23-26, 21-20)
Los Angeles Lakers – Phoenix Suns 116-121 (25-23, 28-33, 31-36, 32-29)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik