Sport

Boczkó, Szász és Antal a nyolc között

Harmadik meccsén is győzni tudott a még három versenyben lévő magyar párbajtőröző a világbajnokságon.

Szász Emese továbbra is rendkívül magabiztosan vív, az amerikai Kelly Hurley ellen jól előkészített akciókkal 7-0-ra ellépett, majd vezetett 9-2-re is, a folytatásban pedig jobbára együttes találatokkal tartotta tisztes távolságban ellenfelét.

Antal Edina a venezuelai Maria Martinez ellen sokáig nem erőltette a támadásokat, igaz, ellenfele sem, így az utolsó percig nem történt értékelhető. A hosszas előkészítés után, az utolsó percben a magyar párbajtőröző talált kétszer, eldőlni látszott az asszó, de Martinez egyenlített, második tusát 6 mp-cel a vége előtt adva. A ráadásban a venezuelai volt a kedvezményezett, mégis Antal szúrt pontosan, ezzel a legjobb nyolc közé került.

Eredmények – a 16 között:

Szász-Kelley Hurley (amerikai) 15-7
Antal-Maria Martinez (venezuelai) 3-2

A férfiaknál Boczkó Gábor két lengyel búcsúztatása után az amerikai Benjamin Brattonnal találkozott. A magyar fiú találta meg a hatékony támadás receptjét, ugyanis 9-4-re elhúzott. Ez az előny bőven elég volt, végül hét tussal győzött.

Eredmények – a 16 között:

Boczkó-Bejamin Bratton (amerikai) 15-8

Ajánlott videó

Olvasói sztorik