Sport

Magyar vezetője lehet a doppingellenes szervezetnek

Magyarországot kérték fel a közép-európai regionális doppingellenes szervezet vezetőjének, Tiszeker Ágnes lehet a testület elnöke.

A jelenleg az osztrákok irányította szervezet seibersdorfi ülésén a 2004-es, athéni olimpia botrányai után először hangzott el, hogy Magyarország nem tartozik a doppingérzékeny országok közé, ugyanakkor a felkérés a doppingellenes tevékenység elismerése is – mondta Tiszeker Ágnes, aki a szervezet elnöke lehet.

“Ezt a szervezetet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA elismeri. Amennyiben Magyarország átveszi a szervezet vezetését, a cél egyfelől a tagság bővítése lenne, másfelől még jobban egységbe tömöríteni a közép-európai országokat” – nyilatkozta a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője, aki hozzátette, a mostani tanácskozás fő témája az úgynevezett biológiai útlevél volt, s a megbeszéléseken részt vett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tesztprogramjának vezetője is.

A MACS felvilágosító programjának fontos eseménye lesz a héten Budapesten, pénteken és szombaton sorra kerülő kongresszus, amelyen az előzetes jelentkezések szerint több mint 200-an, sportolók, orvosok, testnevelő tanárok vesznek részt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik