Sport

Erdeivel tart Amerikába id. Balzsay Károly

Jövő pénteken a korábbi szövetségi kapitánnyal együtt kel útra az Egyesült Államokba Erdei Zsolt, aki november 20-án, Atlantic Cityben csap össze a kenyai Samson Onyango Ngaóval.
Korábban a témában:

A veretlen magyar félnehézsúlyú két hónapja készül együtt a KSI-ben a szakemberrel, és Balzsay tájékoztatása szerint Erdei saját pénzéből fizeti az útját.

“Kicsit meglepett Zsolt a döntésével, de természetesen nagyon örülök neki – nyilatkozta pénteken az MTI-nek Balzsay. – Azt mondta szeretné, ha ott lennék mellette, azt hiszem, nyugodtabb lesz így ő is. Együtt fogunk készülni, s a meccs előtti bemelegítésen is én segítek majd neki.”

A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét közel hat évig birtokló, majd tavaly novemberben a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú koronáját is elhódító Erdei a múlt héten kötött három mérkőzésre (további két összecsapás opciós lehetőségével) szerződést az egyik legismertebb amerikai promóterrel, Lou Di Bellával, aki többek között Bernard Hopkins találkozóit is szervezi.

A 36 éves bokszoló mind a 31 eddigi profi mérkőzését megnyerte, legutóbb éppen tavaly novemberben lépett ringbe az olasz Giacobbe Fragomeni ellen, akinek a legyőzése WBC-övet ért, melyet később nem védett meg.

Balzsay fia, ifj. Balzsay Károly, a WBO korábbi nagyközépsúlyú világelsője, november 19-én, Hamburgban lép kötelek közé. A tréner elmondta, fiával minden rendben van, s várja már újabb meccsét. A 31 éves sportoló ellenfele még nem ismert.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.