Sport

Veszélyben a salgótarjáni kosárlabda?

Az önkormányzat kedden módosította az élvonalbeli csapat idei támogatásáról szóló korábbi döntését.

Dániel Tamás, az együttest menedzselő sportvállalkozás ügyvezetője elmondta: a 10:5 arányban elfogadott határozat szerint a salgótarjáni önkormányzat ezentúl azon csapatsportágakat részesíti előnyben, ahol döntően saját nevelésű, salgótarjáni és környéki sportolók alkotják a keretet.

Emellett az élsporttal szemben az utánpótlás-nevelés élvez elsőbbséget a támogatásnál, a harmadik pontban pedig arról döntöttek a képviselők, hogy a kosárlabdázók korábban megszavazott támogatását november 1-jétől eredményhez kötik.

Dániel Tamás úgy fogalmazott: a nyáron elfogadott támogatási rendszert egyoldalúan, egyeztetés nélkül felrúgta az önkormányzat vezetése, ez alapvetően befolyásolhatja az együttes további működését. Hozzátette: “valamilyen szinten a lehetőségek között van, hogy megszűnik a kosárlabda élsport Salgótarjánban, de benne van az is, hogy más utakat, más lehetőséget keresünk csapatunk működtetésére”.

Az ügyvezető kitért rá: a tizennégyes keretben több helyi kötődésű kosaras mellett négy saját nevelésű játékosuk van, de ez nem az utcák-terek bajnoksága, hanem a legmagasabb szint ma Magyarországon, Salgótarjánban pedig nehéz két méter fölötti amerikai vagy szerb kosárlabdázókat találni.

Dániel Tamás elismerte, hogy a csapat most nem teljesít jól, de emlékeztetett rá, hogy három év alatt három osztállyal kerültek feljebb, és bent is tudtak maradni a legjobbak között.

A csapatvezetés erőn felül teljesít a szponzorkeresésben, de míg a vetélytársak 50-60 millió forintot kapnak a helyi önkormányzatoktól, addig a KONECRANES-Salgótarjánnak 12 milliót szavaztak meg, amit most gyakorlatilag elvettek – tette hozzá.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.