Sport

A szervezőbizottság szerint jogos a maraton elmaradása

Administrator

2010. 10. 18. 20:30

A 21. Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratont nem rendezik meg. Reagáltak a Nagy Sportágválasztó szervezőinek közleményére.

Ahogyan arról beszámoltunk, az esemény szervezői jogát 50 százalékban birtokló Nagy Sportágválasztó megalapozatlannak tartja a szervezőbizottság által közölt indokokat, amelyek a maraton elmaradásához vezettek. Közleményüket ITT olvashatják.

Nagy Sándor, a szervezőbizottság vezetője a vörösiszap-katasztrófát, mint az egyik hátráltató okot az MTI-nek nyilatkozva így magyarázta:

“A hazai szálláshelyek és a sportcsarnokok lefoglalása során olyan akadályba ütköztünk, hogy a vörösiszap probléma miatti esetleges újabb kitelepítésre készülve blokkolták a győri szálláshelyeket. Később feloldották a tilalmat, akkor, amikor már új szálláshelyek ügyében tárgyaltunk. Végül olyan kaotikus lett a helyzet, hogy nem lehetett létesítményeket foglalni.”

A Nagy Sportágválasztó szervezői szerint nem valós adatokat és tájékoztatást kaptak akkor, amikor a verseny szervezési jogát 50 százalékban megvásárolták: “A múlt terhei sokkal nagyobbak voltak annál, mint amit számunkra bejelentettek. “A 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon elmaradása önkényesen hozott döntés volt az előző évek versenyek szervezője részéről, melynek meghozatalakor véleményünket nem kérték kiW- szögezik le a nyilatkozatban.

“A Nagy Sportágválasztónak együttműködési joga van. Az a legnagyobb probléma, hogy nem konzultáltak velem. Mi már 20 alkalommal megszerveztük és lebonyolítottuk ezt az eseményt, ekkora tapasztalat birtokában mi tudjuk megítélni azt, hogy mik azok a feltételek, amelyeknek hiányában nem szabad elindítani a versenyt. – mondta ezzel kapcsolatban Nagy Sándor. – Ez egy belső vita a Nagy Sportágválasztó képviselőivel, ennek nyilvánosságra hozatala a szennyes kiteregetése volt, aminek nem kellett volna megtörténnie.”

A szupermaraton szervezőbizottsága vasárnap technikai okokra hivatkozva közölte, hogy elmarad a hagyományos verseny, amely három országon és 44 településen haladt volna keresztül október 19. és 23. között.

Az október 23-ra tervezett Budakeszi-Budapest félmaratonit az 1956-os emlékfutással ugyanakkor megrendezik, ezen a Nagy Sportágválasztó szervezői is részt vesznek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

EINDHOVEN, NETHERLANDS - OCTOBER 22:  Balazs Dsudzsak of PSV Eindhoven battles for the ball with Mathieu Valbuena of Marseille during the UEFA Champions League Group D match between PSV Eindhoven and Marseille at the Philips Stadium on October 22, 2008 in Eindhoven, Netherlands.  (Photo by Paul Gilham/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.