A világ élvonalához tartozó francia és osztrák, valamint a magyar és a szintén divízió I-es japán jégkorong-válogatott szerepel a novemberi, székesfehérvári Telenor Kupán.
“Fontosnak tartjuk, hogy a városban zajló építkezés folytatódjon és erősödjön az utánpótlás-nevelés is. A meglévő csarnok mellett épül az edzőpálya, nem lesz már gond a kevés jéghez jutási lehetőség. A válogatott szereplése pedig megint a városra irányítja a figyelmet” – fogalmazott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke jelezte: az MJSZ-ben hátra kell dőlni, Székesfehérváron mindig jó és színvonalas rendezvények voltak, és most is ez várható.
“A fiúknak nem lesz könnyű dolguk a jégen, ám az erős ellenfeleknek sem magyar pályán. A torna jó főpróbának ígérkezik az áprilisi, budapesti divízió I-es vb-re, amelyen a japán csapat éppen az egyik nagy riválisunk lesz” – tette hozzá Kovács.
“Nem az a cél, hogy könnyű csapatok ellen készüljünk a vb-re. Kemény, küzdelmes Telenor Kupának nézünk elébe. Kiélezett meccsek lesznek, azt várom, hogy nagy szívvel és akarattal játsszunk. Az nem biztos, hogy pozitív mérleggel zárjuk ezt a tornát” – mondta Tokaji Viktor szövetségi kapitány.
A program:
November 12., péntek:
Ausztria-Franciaország 16 óra
Magyarország-Japán 19:15 óra
November 13., szombat:
Ausztria-Japán 14 óra
Magyarország-Franciaország 17:30 óra
November 14., vasárnap:
Japán-Franciaország 12:30 óra
Magyarország-Ausztria 16 óra