Sport

Megváltozott elvárások a párbajtőrözőknél

Az elmúlt néhány év eredményei alapján eltérő világbajnoki célokat fogalmazott meg a női, illetve férfi párbajtőr-válogatottal szemben Kulcsár Győző, a fegyvernem szövetségi kapitánya.

“Kicsit kétarcú a párbajtőrvívásunk, mert míg a férfiak évek óta meghatározó szereplői a nagy versenyeknek, rendszeresen az első három-négy-öt között végeznek csapatban, addig a nőknél most már az 5-8. helyek valamelyikének megszerzése is szép siker lenne” – mondta az MTI érdeklődésére a szakvezető csütörtökön, a november 4-én kezdődő párizsi világbajnokságot megelőző felkészülés hajrája előtt.

Ettől függetlenül hozzátette, a férfiak esetében is előfordulhat váratlan esemény, mert mára már annyira kiegyenlített a mezőny, hogy a 16-ból a 8 közé jutásért is lehet olyan erős ellenfelet kapni, amellyel szemben egy kis hiba is elegendő a vereséghez. Kulcsár Győző az első öt közé várja a mieinket.

Ami a női válogatottat illeti, a kapitány arról beszélt, hogy Szász Emese most is – mint az elmúlt években – esélyes a kiemelkedő szereplésre egyéniben, a csapat azonban csak a 2016-os olimpiára érhet be igazán.

“Szerintem egyik ország se képes elviselni, hogy három-négy klasszis vívó nagyjából egyszerre kerül ki a sportágból. Ez így van a mi esetünkben is. A részben junior korúakból álló csapatnak időre van szüksége, hogy beleérjen ebbe az erős felnőtt mezőnybe, így a nyolc közé kerülés már siker lenne. Természetesen nem adjuk fel a jövőre induló olimpiai kvalifikációs küzdelmet sem, de emberfeletti teljesítményre lenne szükség, hogy az összejöjjön, azaz Európában az első öt között legyünk” – mondta Kulcsár a világbajnoki várakozásait elemezve.

A felvételen Boczkó Gábor látható, aki – Kulcsár szerint Imre Gézával egyetemben – esélyes arra, hogy kiharcolja a londoni olimpiai kvótát a közeljövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik