Sport

Megúszta a szibériai kalandot a Szolnok

Az Olaj a főtáblán az egyaránt orosz Szpartak Moszkva és Nyizsnyij Novgorod, illetve a francia BCM Gravelines Dunkerque csapatával találkozik.

Szerdai, Cipruson aratott győzelmével a Szolnoki Olaj kilenc után kvalifikálta magát nemzetközi kupasorozat főtáblájára (jelen esetben az EuroChallengbe), Báder Mártonék két nyert meccsel búcsúztatták a Keravnost.

A novemberben rajtoló csoportkörtben ott lesz az a Szentpétervár, amely a FIBA Eurocup selejtezőjében a török Galatasaray ellenében maradt alul. Egy másik ellenfél a Nyizsnyij Novgorod lesz: velük azért járt jól Pór Péter együttese, mert amennyiben kiesett volna az orosz együttes, úgy a szibériai Krasznojarszk jutott volna a kvartettbe, márpedig a város légvonalban is több mint 6000 kilométerre fekszik Szolnoktól.

A csoport negyedik tagja a francia BCM Gravelines Dunkerque amely kiemeltként vehet részt a sorozatban – derül ki a szoljon.hu beszámolójából.

“A csapat este hétkor száll le Ferihegyen, egyelőre próbálják kiélvezni a sikert a kinn lévő mintegy 50 magyar szurkoló társaságában. Mivel a Tiszaligeti csarnok nem a mi tulajdonunk, nekiállunk leszervezni a meccsnapokat, és természetesen tájékozódni a leendő ellenfelekről” – mondta az MTI-nek csütörtökön Tóth Zoltán ügyvezető igazgató.

A Szolnok menetrendje az Eurochallenge A-csoportjában:

november 16.: Szpartak Szanktpetyerszburg (orosz)-Szolnoki Olaj
november 23.: Szolnoki Olaj-Novgorod (orosz)
november 30.: Szolnoki Olaj-Gravelines (francia)
december 7.: Szolnoki Olaj-Szpartak Szanktpetyerszburg
december 14.: Novgorod-Szolnoki Olaj
december 21.: Gravelines-Szolnoki Olaj

Ajánlott videó

Olvasói sztorik