A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a 33 éves hokis már hétfőtől a csapat kötelékébe tartozik.
A játékos 14 éve kezdte el profi karrierjét, megjárta a szlovák U18-as és az U20-as válogatottat is, míg a felnőtteknél is több ízben számoltak vele. Miután lehúzott 343 szlovák Extraligás meccset nevelőegyesületében, a Dukla Trencinben, légióskodásra adta a fejét: Csehország, Olaszország, majd a tengerentúl következett, de megfordult a brit élvonalban és Norvégiában is.
Rá is fér a vérfrissítés a székesfehérvári védelemre, a csapat eddigi 8 meccsén közel 4-es kapott gólátlaggal bír, 30-szor vették be eddig az ellenfelek a Volán kapuját, ez pedig a Jesenicével karöltve az EBEL legroszabb mutatója. A Sapa jelenleg a 9. a tízcsapatos bajnokságban.