Sport

Szávay: nem tudtam mozogni

A magyar lány a komolyabb sérülés elkerülése végett adta fel a Szvetlana Kuznyecova elleni meccsét.

Mint arról már írtunk, a tokiói premiertorna első fordulójában honfitársunk 4:3-as vezetésénél adta fel a küzdelmeket, meghúzódott a combizma.

„Tegnap este érkeztünk meg Tokióba, eléggé szoros a program, mert hétfőn mindenképpen le kellett játszani az első fordulót, még annak is, aki esetleg csak hétfőn ér át a versenyre. Az elődöntőben nem tudtam kihasználni a bréklabdáimat, és a combomat is éreztem, amire azt hittem először, hogy csak izomláz, mert a Kimiko-meccs alatt kezdett beállni. Sajnos ma kiderült, hogy nem az, mert Szvetlana ellen megint nagyon fájt, és egyáltalán nem tudtam mozogni. Nem akartam kockáztatni egy komolyabb sérülést, így inkább feladtam a mérkőzést. Csütörtökig Tokióban maradunk és pihenek, valamint a fiziósok ápolnak, utána indulunk Pekingbe. Szomorú vagyok, hogy így alakult, remélem hamar meggyógyulok” – idézi Szávay Ágnes szavait saját honlapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik