Sport

Váradi edzőként is folytatná

A szombathelyi kosarast ismét térdsérülés hátráltatja, azonban reméli, hogy nem kell felhagynia a kosárlabdával.

Mint ismert, a rendkívül peches Váradi Kornél szinte még alá sem írta szerződését a Falco-SZOVA KC együttesénél, máris kiújult térdsérülése, amely már Szolnokon is száműzte az aktív keretből. A szombathelyi együttes így szünetelteti a játékos szerződését.

A BB1.hu interjúvolta meg a tehetséges kosarast aki elárulta, gőzerővel készül a visszatérésre, de már azon is elgondolkodott, mit fog tenni, ha már többet nem játszhat.

“Egyelőre naponta biciklizek és úszok, ezzel próbálom megerősíteni a térdem. Pontosan nem tudom, mikor jöhet helyre a lábam, ezért nem hitegettem a klubot sem. Januárban lesz majd egy porcerősítő injekciókúrám, utána már okosabb leszek. Eldől, hogy visszatudok-e térni még a pályára vagy sem. Eléggé rossz érzés most, hogy nem tudok kosarazni, hiszen ez a sportág sokat jelent nekem. Elgondolkodtam azon is, mi lesz, ha nem tudok játszani. Van edzői képesítésem, kosár- és személyi edző, úgyhogy nem szívesen szakadnék el a kosárlabdától. Egyetemre is járok, ahol nemzetközi tanulmányokat hallgatok. Szóval van alternatívám, de azért az igazi az lenne, ha újra játszhatnék és nem az egészségem rovására” – idézi a portál Váradi Kornélt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.