Sport

A tervsorsolás már megvolt

Jelen állás szerint a debreceni Factum Sport Kft. a bajnok Zalaegerszeg ellen kezdi meg a pontvadászatot.

A BB1.hu cikkéből kiderül, hogy a férfi kosárlabda bajnokság első osztályának szereplői megkapták a tervsorsolást, melyből az is kiderül, hogy a debreceni együttes, a Factum nem a Dombóvár sorszámát kapta.

„A csapatok megkapták a tervsorsolást. Most rajtuk a sor, egy formanyomtatványon mindenkinek jeleznie kell a pontos időpontot, amikor játszani tud, ezt el kell fogadnia az ellenfélnek, ha nincs megegyezés, van egy időpont egyeztető értekezlet, majd a Versenybizottság hoz határozatot. Tudomásul kell venni, hogy vannak csapatok, akiknek nincs saját termük, más sportrendezvényekhez, vásárokhoz, kulturális programokhoz kell alkalmazkodniuk. Így csak az egyeztetések után tekinthetjük véglegesnek a sorsolást. Az azonban alapelv, hogy az eredeti időponthoz képest 30 napnál későbbre nem tolunk mérkőzést” – mondta Rózsás Gábor, a Férfi Tagozat vezetője.

Az első három forduló párosítása:

1. forduló:
Zalakerámia ZTE KK – Factum Sport Kft.
Atomerőmű SE – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák
MJUS-Fortress Körmend – Salgótarjáni KSE
Szolnoki Olaj KK – Pécsi VSK-PANNONPOWER
Albacomp – Marso NYKK
Falco-SZOVA KC Szombathely – Kaposvári KK
Kecskeméti KSE – Soproni KC

2. forduló:
Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Zalakerámia ZTE KK
Pécsi VSK-PANNONPOWER – Atomerőmű SE
Marso NYKK – MJUS-Fortress Körmend
Kaposvári KK – Szolnoki Olaj KK
Soproni KC – Albacomp
Falco-SZOVA KC Szombathely – Kecskeméti KSE
Salgótarjáni KSE – Factum Sport Kft.

3. forduló:
Zalakerámia ZTE KK – Salgótarjáni KSE
Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-PANNONPOWER
Atomerőmű SE – Kaposvári KK
MJUS-Fortress Körmend – Soproni KC
Szolnoki Olaj KK – Kecskeméti KSE
Albacomp – Falco-SZOVA KC Szombathely
Factum Sport Kft. – Marso NYKK

Ajánlott videó

Olvasói sztorik