Sport

Az elsőt behúzta a Debrecen kézicsapata

A Bajnokok Ligája-selejtezőn Köstner Vilmos lányai a hazai pályán játszó Lublint verték meg.

A DVSC-Korvex csapata Lengyelországban próbálja kiharcolni a BL-főtáblás szereplést, és parádés győzelemmel kezdtek a Köstner-lányok, hiszen a házigazdát verték meg – írja a kezi.hu tudósítása.

Köstner Vilmos cserékkel firssítette fel együttesét a második játékrészre, hiszen az első után még a Lublin vezetett. Slakta beállása meg is hozta a várt a redményt: a Loki fordítani tudott, majd egy remek szériának köszönhetően elhúzott három góllal. A gólerősen játszó Bulath Anita (a képen) góljaival és Szabó Valéria találatával már öt góllal is vezetett a Debrecen, de a Lublin a félidő második felében felébredt és sorozatban szerzett találataival feljött két gólra.

Ez nem okozott félelmet a mieinknél, így a Debrecen sikeresen rajtolt a háromnapos BL-selejtezőtornán.

Női BL-selejtező, 4. csoport, Lublin:

SPR Lublin – DVSC Korvex 26-29 (14-13)

A DVSC-Korvex góllövői: Hornyák D. 1, Kazai 3, Bognár B. 3 (2), Bulath 7, Bogdanovics 4, Szabó V. 3, Juhász 1, Slakta 4, Sopronyi 2

A további program:

Szeptember 18., szombat, Chelm:
16:00: Zajecsar (szerb)-DVSC-Korvex

Szeptember 19., vasárnap, Lublin:
15:30: DVSC-Korvex-Vejen

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik