Sport

Iverson Kínában köthet ki

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság korábbi pontkirályát senki nem akarja szerződtetni.

Allen Iverson ügynöke a Yahoo!-nak elmondta, ügyfele iránt egyetlenegy NBA-csapat sem érdeklődött, így könnyen elképzelhető, hogy a játékos Kínába igazol.

„Meg vagyunk lepődve, hogy senki nem keresett meg minket. Egyszerűen nem értem” – mondta Gary Moore.

Az edzőtábor két hét múlva kezdődik a tengerentúlon, majd október 26-án rajtol el a szezon: azon a szép keddi napon a bivalyerőssé váló, Lebron Jamesszel, Dwyane Wade-del és Chris Boshsal felálló Miami Heat a Boston Celticsszel meccsel majd, míg utána egy igazi nyugati rangadó, a címvédő Los Angeles Lakers és a Houston Rockets összecsapását nézhetik majd meg a szurkolók.

Visszatérve Iversonra, talán érthető a csapatok ódzkodása, a pontgyáros ugyanis az utóbbi években nem épp a példás csapatjátékos képében tetszelgett: a Detroit Pistons csak hatalmas lejáró szerződése miatt cserélte el őt Denverből, majd következett a Memphis Grizzlies, ahol mindössze három mérkőzés után távozott – a Macik ráadásul úgy szerződtették, hogy a teljes alapozást kihagyta.

2009 decemberében visszatért korábbi sikerei színhelyére, Philadelphiába, ahol úgy tűnt, beáll a sorba, azonban február 22-én elhagyta a csapatot, mert a kislánya megbetegedett, a vezetők pedig közölték, már nem tér vissza a szezonban.

Sokat elárul a helyzetről az is, hogy Iverson után annak ellenére sem kapkodnak a csapatok, hogy szabadügynöki státuszban van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik