Sport

Lemondott a Salgótarján edzője

Még el sem kezdődött a bajnokság, máris távozik a nógrádi kosárlabdacsapat trénere.

Maros Kovácik szerint nincsenek meg a megfelelő körülmények az együttesnél. Szintén otthagyta a tavaly Déri Csaba irányításával készülő csapatot a horvát Ivan Skara is, ő térdsérülésére hivatkozva kérvényezte szerződése felbontását – közölte a hírt a BB1.hu oldal.

Alig egy hónapig dolgoztak együtt a felek, most a vezetők nem gördítettek akadályt a távozásuk elé, az egyoldalú szerződésbontásokba belement a menedzsment. A hétvégi, hazai rendezésű Szert Sándor-emléktornán a Dániel Tamás-Soós Gábor kettős vezeti a csapatot.

– Egyoldalú szerződésbontást jelentett be az edzőnk, hivatkozva arra, hogy az ő professzionális munkájához nincsenek meg a megfelelő körülmények – tudta meg a kosarasportál Dániel Tamástól, a Salgótarjáni KSE csapatát menedzselő sportvállalkozás ügyvezetőjétől. – Nyilván más lehetőségünk nincs, mint hogy elfogadjuk döntését. Én csak azt sajnálom, hogy így soha nem derül ki számunkra, hogy mennyire professzionális edző Maros Kovácik.

A klub várhatóan a jövő hét elején nevezi meg a csapat új vezetőedzőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik