Sport

Összeállt a férficsapat az öttusa-világbajnokságra

A Marosi-Németh-Kasza trió veszi majd fel a versenyt a többi nemzet képviselőivel szemben Kínában.

A Csengtu városába kiutazott négyesből ezúttal Tibolya Péter marad ki, ő egyéni indulóként szerepel a szerdai selejtezőben és – eredményes versenyzés esetén – a pénteki döntőben.

“A szokásosnál későbbi csapathirdetés oka az volt, hogy Kasza Róbert a felkészülés során betegség miatt kihagyott néhány edzést, és meg akartam győződni róla, hogy megfelelően összeszedte-e magát” – mondta az MTI-nek a szakvezető, helyi idő szerint hétfő este.

A júliusi Európa-bajnokságon Marosi Ádám (a képen) és Kasza Róbert mellett Tibolya Péter volt csapattag, neki azonban ott nem sikerült beverekednie magát a döntőbe. Ami a női csapatot illeti, nem történt változás a debrecenihez képest, most is Gyenesei Leila, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta lesz csapattag, Pataki Viktória pedig egyéni induló. A női selejtező csütörtökön, a döntő szombaton lesz. Az azt követő vegyes, majd férfi, illetve női váltó összetételéről egyelőre nem határozott Pálvölgyi Miklós.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik