Sport

Ilyen se volt még: Overdose kikapott

Tizenötödik versenyén elvesztette veretlenségét Overdose, a magyar csodaló, miután a hetedik helyen ért célba vasárnap Baden-Badenben.

Overdose nagyon feszült volt az 1200 méteres verseny rajtja előtt, csak nehezen tudták a rajtgépbe vezetni, többször kitört, két lábra ágaskodott, ledobta lovasát, s végül csak több ember segítségével lehetett a helyére betolni. Mindezek ellenére jól kezdett, a hajrában azonban nem tudta tartani a lépést riválisaival, s hetedik lett.

A két éve ugyanitt győztes, ötéves pej mén hosszú betegség és kihagyás után júliusban, Pozsonyban tért vissza, és Szlovákiában, illetve három hete, a Kincsem Parkban is magabiztosan nyert.

A vasárnapi, Group 2-es besorolású németországi versenyen azonban az idei két korábbi viadalához képest sokkal nehezebb riválisokkal kellett megküzdenie, s hiába ült a hátán a világ egyik legjobb lovasa, a belga Christophe Soumillon, ezúttal nem volt győzelmi esélye.

A pannoniaoverdose.hu honlap beszámolója szerint a belga zsoké – akit a beállás előtt háromszor dobott le Overdose magáról – megsérült, a futam után az orvosok megvizsgálták, majd a nap folyamán hátralévő két futamát kénytelen volt lemondani.

Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa a honlapnak elmondta: örült volna, ha a magyar ló nélkül engedik el a versenyt, mert az előzmények rengeteg erőt kivettek belőle, s az utolsó 200 métert valószínűleg ezért nem bírta erővel. Hozzátette: mindezek ellenére tudomásul veszi az eredményt, bár egyelőre nem tudni, hogy a belga lovas sérülése mennyire befolyásolt azt.

Overdose tavaly áprilisban, budapesti sikere után kevéssel savós patairha-gyulladásban megbetegedett, s tulajdonosa, az orvosok, a tréner és a gondozó először az életéért küzdöttek, utána pedig azért, hogy ne maradjon sánta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik