Sport

Mocsai Lajos a férfi kézilabda-válogatott kapitánya

A Veszprém csapatának vezetőedzője lett a férfi válogatott kapitánya, ahogyan azt előre várni lehetett.

Mocsai Lajos szerződése 2012. augusztus 31-ig, azaz a londoni olimpia végéig szól, azzal a kitétellel, hogy minden évben július 1-15. között bármely fél jogkövetkezmények nélkül felbonthatja – írja a kezi.hu oldal.

Mocsai főállásban továbbra is az MKB-Veszprém vezetőedzője lesz, és a Veszprém megyei Naplónak adott nyilatkozatában elmondta: az eddigi stábbal dolgozna tovább, azaz segítője Csoknyai István maradna. Csoknyai 2009 ősze óta szövetségi kapitányként dolgozott, ám a közelmúltban a szövetség felbontotta vele kötött szerződését, ám hamarosan – edzői titulusban – ismét a válogatott mellett dolgozhat.

A férfi válogatottal 1986-ban vb-ezüstérmes, két évvel később olimpiai 4. helyezett Mocsai Lajos 2007 nyarán tért vissza a magyar férfi kézilabdázásba, a Veszprém csapatával az elmúlt három szezonban magyar bajnoki címet (utóbbi két évben százszázalékos eredményességgel), 2009-ben és 2010-ben Magyar Kupát, 2008-ban KEK-et nyert, 2009-ben és 2010-ben pedig BL-negyeddöntőt játszott.

2010 februárjában, az ausztriai Európa-bajnokságot követően lett a férfi válogatott szakmai igazgatója, Csoknyai István szövetségi kapitánnyal együtt a nemzeti csapatot hihetetlen izgalmak után Szlovénia ellen kijuttatta a 2011. januári svédországi világbajnokságra.

A vb-n a magyar válogatott Izlanddal, Norvégiával, Ausztriával, Brazíliával és Japánnal került egy csoportba, azonban azonos ágon szerepel az utolsó három világbajnokkal: a spanyolokkal, a németekkel és a franciákkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik