Sport

Kikaptak a magyar férfiak a bosnyákoktól

A magyar férfi kosárlabda-válogatott idegenben kapott ki 73-64-re Bosznia és Hercegovina vendégeként a hétfői Eb-selejtező mérkőzésen.

A két gárda két héttel ezelőtti összecsapásán Magyarország bizonyult jobbnak miután egy kiélezett véghajrát követően 74-70-re legyőzte Bosznia és Hercegovina legjobbjait.

A hetedik fordulóban az ellenfél már az első negyedben meglépett, a magyar válogatott azonban a második felvonásban már partiban volt a bosnyákokkal, ám a különbség így is nőtt, 11 pontos hátrányban voltak mieink a szünetben. Az első félidőben a legnagyobb gondot az egy mérkőzésre elegendő eladott labda jelentette Hangáéknak.

A harmadik negyedben is egy ponttal jobbnak bizonyultak a hazaiak, a magyarok hármasai nem sültek, míg sok volt a pontatlan passz a mieink oldalán. A záró etapot a magyarok nyerték meg, azonan ez már kevésnek bizonyult, így a vége 9 pontos vereség lett.

A legeredményesebb magyar játékos a 14 egységig jutó Fodor Márton volt.

A két győzelemmel és öt vereséggel álló magyarok a kvalifikáció nyolcadik, utolsó fordulójában Ukrajnát fogadják csütörtökön, Szombathelyen. A kvalifikációban részt vevő 15 csapatból a három csoport győztese és a két legjobb második automatikusan kijut a 2011-es litvániai Eb-re. A fennmaradó tíz együttes pótselejtezőt játszik az Eb-kvótáért.

“Erre a mérkőzésre is felkészültünk, de ez egy idegenbeli meccs volt, ami természetesen nehezebb, mint az otthoni. Az első félidőben az eladott labdákkal és a lepattanókkal voltak gondok. A második félidőben keményebb lett a védekezésünk és szereztünk labdákat is, nagyon jól küzdöttünk és voltak könnyű kosaraink” – mondta a lefújást követően Mészáros Lajos, a válogatott szakmai igazgatója a Sport TV-nek.

Eredmény:
Bosznia és Hercegovina – Magyarország 73-64

Ajánlott videó

Olvasói sztorik