Sport

Szolnokról erősített a Falco

A kölcsönbe érkező Harazin Tamás nem játszhat majd az Olaj elleni meccseken.

A falcokc.nyugat.hu tájékoztatása szerint a szombathelyi együttes a 2010-11-es szezonra szerezte meg a 204 centiméter magas, 25 éves kosarast, aki erőcsatár és center poszton is bevethető.

A játékos az elmúlt öt évet töltötte Szolnokon, a klub azonban bejelentette, hogy nem tart igényt Harazinra, így megfelelő ajánlat esetén kölcsönadja. Mivel továbbra is élő szerződése van a piros-feketékkel, így nem játszik majd az Olaj elleni meccseken.

„Nagyon örülünk, hogy sikerült megállapodnunk Harazinnal és a Szolnokkal. Nem kis szó ez, hiszen a fél NB I-es mezőny szerette volna soraiban tudni a játékost. Azt még egyelőre nem tudom megmondani, hogy mikor költözik Szombathelyre, de várhatóan a hét második felére már csatlakozik a többiekhez” – nyilatkozta Gráczer György ügyvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik