Sport

Cseh Laci és Verrasztó Dávid is a döntőben

Mind a két magyar úszó bejutott a 200 méter vegyesúszás fináléjába az Európa-bajnokságon.

200 méter vegyesen előbb Verrasztó Dávidért szoríthattunk, aki az első elődöntő futamban a harmadik pályán úszott.

A magyar versenyző a pillangóúszást követően a nyolcadik volt, a hátúszást követően azonban már a 6. A mellúszás, mely Verrasztó Dávid erőssége újabb egy helyes javulást hozott, majd az utolsó 50 métert, azaz a gyorsúszást követően negyedikként ért célba. Honfitársunk javított délelőtti idején.

A második futamban a magyar úszófenomén, Cseh László következett, ő a negyedik rajtkőről startolt.

Nagyon jó rajtját követően hatalmas tempót diktált, így elsőként fordult. A hátúszás után már egy testhosszal vezetett, a mellúszásnál azonban feljöttek rá a riválisok. Ahogy az várható volt, honfitársunk hatalmasat hajrázott a gyorsúszás során, így ismét 1:59-en belülre került és megnyerte a futamot.

Cseh László ezzel az első helyen kvalifikálta magát a döntőbe, Verrasztó Dávid hatodikként jutott be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik