Sport

Sorsoltak a nemzetközi vízilabdakupákban

A Vasas és az Eger később, a Szeged viszont már az első selejtezőkörben elkezdi a nemzetközi szereplését. Megvannak az első ellenfelek is.

Az európai szövetség, a LEN pénteken elkészített sorsolása szerint a Szeged-Beton a C-betűjelű csoport körmeccseinek gazdájaként a horvát Primorje Rijekát, a román CSM Oradeát és a francia Montpellier WP együttesét látja vendégül az Euroliga selejtezőjében.

Az ellenfeleknél több magyar légiós is játszik, közülük a legnevesebbek az olimpiai bajnok Varga fivérek, Dániel és Dénes, akik a Vasastól elszerződve az új idénytől már a rijekai alakulatnál folytatják pályafutásukat.

A csoportokból az első kettő kerül tovább a következő körbe, a hátrébb végzettek pedig a második számú európai sorozatban, a LEN Kupában folytathatják.

A férfi LEN Kupa selejtezőjének csoportbeosztását ugyancsak pénteken tartották. A Ferencváros a C-jelű stuttgarti kvintettben kapott helyet a német SSV Esslingen, a görög NOP Patrasz, az orosz Dinamo Moszkva és az ír Wolfhounds Belfast társaságában.

A Honvédnak az A-csoportban a házigazda grúz Dinamo Tbiliszi mellett a már szintén szebb napokat is látott olasz CN Posillipóval, a francia Olympic Nice-szel, a török ENKA Isztambullal és az izraeli ASA Tel-Avivval kell megküzdenie.

Minden csoportból az első négy jut a következő körbe.

A nőknél egy magyar csapat érintett a nyitókörben: a női LEN Kupában a Szentes – az egyik rendezőként – próbálkozhat, szinte bizonyosan eredményesen, mivel négyeséből a legjobb három jut tovább. Az ellenfelek: ZLV Leiden (holland), Dos Hermanas Sevilla (spanyol), VK Tas 2000 (szerb).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik