Sport

Október 10-e után lesz új elnöke a MOB-nak

Október 10-e után választható meg a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke - mondta pénteken Molnár Zoltán, a MOB főtitkára.

Molnár az MTV Ma Reggel című műsorában jelezte: szeptember 10-ére hívták össze azt az elnökségi ülést, amelyen kijelölik az elnökválasztó közgyűlés időpontját, és mivel a jogszabályok szerint az elnökségi ülés után minimum 30 napot kell várni a közgyűlésre, ezért október 10-e előtt biztosan nem tudják megválasztani Schmitt Pál utódját.

A főtitkár hozzátette: a közgyűlés előtt tíz nappal hozzák nyilvánosságra, kik azok, akik kandidálnak, így tulajdonképpen tíz napot adnak a kampányolásra.

Molnár Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy az Országgyűlés várhatóan szeptemberben fogadja el az új sporttörvényt, amely kihatással lehet a MOB működésére és alapszabályára. Így érdemes lenne megvárni ezt is, és kézenfekvő lenne az elnökválasztó és az esetleges alapszabály-módosítással járó feladatokat előíró közgyűlést egyszerre megtartani.

Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnököt pénteken iktatják be hivatalába, és a fennálló rendelkezések értelmében lemondott a MOB elnöki posztjáról, amelyet 1989 óta töltött be.

Utódjaként Borkai Zsolt, Kovács István, Vaskuti István és Gyulay Zsolt neve került szóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik