Sport

Megvan Zvizej utóda Szegeden

Vadkerti Attila újabb kétéves megállapodást kötött a Pickkel, így Törő Szabolccsal karöltve pótolják a távozó szlovént.

A hét elején számoltunk be róla, hogy Luka Zvizej otthagyta a Pick Szeged együttesét, ám egyelőre még nincs új csapata. Akkor a fáma szerint a BL-győztes Kiellel és szülővárosa, Celje gárdájával hozták szóba.

Nem kellett azonban sokáig várni a pótlására, a szegedi klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Vadkerti élt a szlovén játékos távozása miatt adódó lehetőséggel és meghosszabbította szerződését.

„Nem titok, voltak ajánlataim, és főként azért akartam váltani, mert Luka Zvizej mögött keveset játszottam. Elfogadtam a helyzetem, hiszen Luka remek formában játszott, azonban én nem a padon akartam üldögélni. Mivel Zvizej elhagyta a csapatot, így egy új lehetőség állt elő. Mivel Törő Szabival felváltva játszhatunk, így mindenképpen a maradás mellett döntöttem. Skaliczki Lászlónál lettem először válogatott, így ismerem, remek edzőnek tartom” – mondta Vadkerti Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik