Sport

Sporttámogatás: lesz adókedvezmény, de kevesebb

Finomítani kell a hazai sporttámogatások után járó adókedvezményekről szóló törvénymódosító javaslatot, mert az nem harmonizál az európai uniós jogszabályokkal.

Erre azután derült fény, hogy az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága a héten mégsem kezdte meg annak a törvényjavaslatnak a vitáját, amely többek között a látványsportok – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong – támogatása után járó adókedvezményekről szól.

Szalay Ferenc, a bizottság alelnöke az MTI érdeklődésére kedden elmondta: azért vették le a témát a napirendről, mert a módosító törvényjavaslatot még finomítani kell ahhoz, hogy az minden szempontból megfeleljen az uniós jogszabályoknak.

A képviselő hozzátette: az eredetileg tervezetthez képest várhatóan kevesebb lesz a sporttámogatások után igénybe vehető adókedvezmények mértéke.

Az indítványban továbbra is szerepel az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) kiterjesztése a sportolókra, edzőkre és sportszakemberekre. Ugyancsak benne maradt a kis értékű ajándéktárgyak érmek, kupák – utáni adókedvezmény, és a tervek szerint a korábbiakhoz hasonlóan nem kell majd személyi jövedelemadót (SZJA) fizetni a Wesselényi Sportközalapítvány által folyósított Gerevich-ösztöndíjak után.

Kikerült viszont a törvényjavaslatból például a sportvállalkozásokba tőkeemelésként befektetett összeg után igénybe vehető adókedvezmény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik