G csoport:
A Brazília elleni 2-1 után csak kevesen tippeltek volna arra, hogy látni fogják azt a fegyelmezett észak-koreai csapatot összezuhanni. Portugália ellen is az első félidőben tartotta magát az ázsiai csapat, 1-0-s luzitán előnnyel fordultak a csapatok, azonban ekkor még benne volt a meccsben egy koreai gól. Amit azonban Cristiano Ronaldóék a második felvonásban műveltek, arra a parádés jelző is enyhe kifejezés, Carlos Queiroz fiai hatot vágva ütötték ki Tae Séket, a gólok pedig egytől-egyig élményszámba mentek. Érdekesség, hogy az egyik húzóember az a Tiago volt, akit a Juventus télen kölcsönadott az Atlético Madridnak, mert nem volt elégedett a középpályás teljesítményével. Úgy tűnik a 29 éves játékosnak jót tett a környezetváltás, eddig a vébén jól teljesít.
Eredmény:
Portugália – Koreai NDK 7-0 (Meireles 29., Simao 53., Almeida 55., Tiago 60., 89., Liedson 81., Cristiano Ronaldo 88.)
H csoport:
Chile és Svájc meccsen hozott sok látványosságot, főleg miután a játékvezető kissé elhamarkodottan, már a 31. percben kiállította Behramit, igaz a piros lap villanására számítani lehetett, miután alig több, mint egy perc után villant az első sárga a mérkőzésen. A dél-amerikaiak végül a csereként beálló Mark Gonzalez fejesével zsebelték be a három pontot.
Eredmény:
Chile – Svájc 1-0 (Gonzalez 75.)
Este Spanyolország léte volt a tét, ennek megfelelően az ibériaiak nekiestek Hondurasnak, ez azonban sokáig csak David Villa bődületes, keresztlécen csattanó lövésében csúcsosodott ki. A Barcelona friss szerzeménye aztán előbb az első félidőben lőtte ki a hosszú felső sarkot, majd a másodikban is betalált. Mesterhármast is szerezhetett volna (az argentin Higuaín után másodikként Dél-Afrikában), de mellé vágott egy büntetőt. A spanyol armada nagyobb arányban is nyerhetett volna, azonban Fernando Torres egyáltalán nincs góllövő formájában (lehet önbizalom növelés gyanánt neki kellett volna lőni a tizenegyest), ráadásul a csapat temérdek helyzetet szórakozott el.
Eredmény:
Spanyolország – Honduras 2-0 (Villa 17., 51.)