A csoport:
Természetesen a világbajnokság nyitó mérkőzésével kell kezdenünk az összefoglalót, melyen a házigazda Dél-Afrika Mexikó együttesével csapott össze pénteken. Tshabalala príma találatával a hazaiak szereztek vezetést, azonban Marquez a hajrában belőtte az egy pontot érő gólt a végig mezőnyfölényben lévő közép-amerikaiaknak.
Eredmény:
Dél-Afrika – Mexikó 1-1 (Tshabalala 55. ill. Marquez 79.)
A nap másik mérkőzésén nem kényeztettek el minket a csapatok, az Uruguay – Franciaország összecsapás jónak indult, ám egy taktikus 0-0-ba fulladt, melyet Lodeiro gyors piros lapja színesített – a dél-amerikai focista a 66. percben állt be csereként, a 81.-ben pedig már mehetett is zuhanyozni.
Eredmény:
Uruguay – Franciaország 0-0
B csoport:
Szombaton Dél-Korea és a korábbi Eb-győztes Görögország feszült egymásnak, azonban az európaiak inkább a deffenzív játékot erőltették, így a végig agilisen játszó ázsiai együttes 2-0-s győzelme megérdemelt.
Eredmény:
Dél-Korea-Görögország 2-0 (Lee 7., Park 52.)
Délutánra maradt a sokak által várt Argentína – Nigéria meccs, melynek Diego Maradona is megadta a tiszteletet és olyan elegánsan jelent meg a kispadnál, ahogy azt ritkán látjuk tőle. Játékosai rendesen megpörgették a meccset, sorra dolgozták ki a helyzeteket, azonban Enyeama kapus remeklése miatt csak Heinze korai fejese talált utat a hálóba. Az már csak hab a tortán, hogy Nigéria kései hajrája majdnem egy pontot eredményezett az afrikaiaknak.
Eredmény:
Argentína – Nigéria 1-0 (Heinze 6.)
C csoport:
Este Anglia és az Amerikai Egyesült Államok csapott össze, melyen láthattuk Robert Green elképesztően nagy potyáját, Dempsey lövése pattant be a hálóőr testéről. Ez két pontjába került csapatának, így egy újabb angol meccs után beszélhetnek a szakértők a kapuskérdésről.
Eredmény:
Anglia – USA 1-1 (Gerrard 4. ill. Dempsey 40.)
A vasárnap lejátszott Algéria – Szlovénia meccs sem úgy vonul be a köztudatba, mint a vébé meccse, a két együttes történelmi első találkozásán is a megfontoltságé volt a főszerep. Ezt azonban keresztbehúzta Ghezzal gyors kiállítása és Chaouchi kapus mellényúlása.
Eredmény:
Algéria – Szlovénia 0-1 (Koren 79.)
D csoport:
Szerbia és Ghána hajtós meccset produkált, melyen volt minden: helyzetek, kiállítás, büntető. Ebből az afrikaiak jöttek ki győztesen, Asamoah Gyan volt a kíméletlen végrehajtó.
Eredmény:
Szerbia – Ghána 0-1 (Gyan 84. – büntetőből)
Este jött el a Nationalelf – egyes csipkelődő megjegyzések szerint Intercontinental elf – bemutatkozása, Ausztrália volt az ellenfél. Podolski és Klose gólja megadta az alaphangot egy találatokban gazdag meccshez, amin később Cahillt kiállította a játékvezető – kissé elkapkodva. Így német gála lett a vége, Müller és a beállás után rögtön eredményes Cacau is betalált.
Eredmény:
Németország – Ausztrália 4-0 (Podolski 8., Klose 27., Müller 68., Cacau 70.)
videó