Sport

Holnaptól ökölvívő Eb Moszkvában

Két érem megszerzése a cél a magyar ökölvívó-válogatott számára a szombaton kezdődő moszkvai Európa-bajnokságon.

Moszkva nemrégiben szerencsés és kiváló helyszínnek bizonyult a magyar sport számára: az asztaliteniszezők a csapat-világbajnokságon szerepeltek kiválóan. Holnaptól a bokszolóké a főszerep.

“Azt mondtam a fiúknak szerda este, hogy mindenki hozza, ami benne van, plusz egyet, s akkor nem lesz baj” – osztotta meg a távirati irodával a magyar válogatottnak adott útravalóit Kovács László szövetségi kapitány (kis képünkön) a Ferihegyi reptéren, miközben a csapat az Európa-bajnokság színhelyére, Moszkvába induló gépre várt.

“A cél, hogy mindenki a lehető legjobban bokszoljon, én pedig két érem megszerzésével lennék elégedett másfél hét múlva – mondta a szakvezető. – Az idei évben nagyszerű eredményeket értünk el a nemzetközi tornákon, a Bocskai emlékversenyen vagy az ankarai Miniszterelnök Kupán például, ami nagyon biztató, ugyanakkor persze majd az orosz fővárosban kell igazán jól teljesíteni.”

Van hat versenyzőnk, Kalucza Norbert, Varga Miklós, Káté Gyula, Bacskai Balázs, Szellő Imre és Darmos József, akik megfelelő nemzetközi rutinnal rendelkeznek, sok nagy versenyen voltak, nekik jól kel teljesíteniük. Persze ez nem feltétlenül jelent érmet ” – olvasható a szövetségi kapitány nyilatkozata a mob.hu oldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik