Sport

Nagy László sérülés miatt lemondta a szereplést

Nagy László sérülés miatt kedden lemondta szereplését a magyar kézilabda-válogatott szlovénok elleni, júniusi két világbajnoki selejtezőjén.

A magyar szövetség honlapja szerint “Nagy László bejelentette Mocsai Lajos szakmai igazgatónak, hogy a Barcelona csapatorvosa által megállapított gerincbántalmai miatt nem vállalja a szereplést”.

“Mindkétszer megírtam Nagy Lászlónak, hogy számítok rá, várjuk a válogatottba. Előbb sem pozitív, sem negatív választ nem kaptam tőle, majd kedden délután fölhívott, és közölte, hogy a BL-döntőt követően elment a Barcelona csapatorvosához, ahol megállapították, hogy gerinc- és derékbántalmai miatt pihennie kell” – mondta a kezi.hu internetes oldalnak Mocsai. “A szlovénok ellen így a játékos nélkül készülünk”.

Mocsai múlt szerdán a hétvégét jelölte meg határidőnek, hogy a Barcelona átlövője eldöntse, a válogatott rendelkezésére áll-e. Nagy tavaly nyáron szerepelt legutóbb a válogatottban, ezután felmerült, hogy felveszi a spanyol állampolgárságot.

A válogatott most szombaton a szerbekkel találkozik felkészülési meccsen Nagybecskereken (Zrenjanin), majd június 13-án Ljubljanában, 20-án pedig Veszprémben találkozik a szlovén együttessel. A párharc győztese vesz részt a januári, svédországi vb-n, ahol már kvalifikációt lehet szerezni a 2012-es londoni olimpiára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik