Sport

Félmillió dollár a Dakar-károkért

Védett régészeti lelőhelyeket rongáltak meg a ralisok Chilében.

Több mint félmillió dolláros kártérítést kér a januári Dakar-rali résztvevői által a régészeti és történelmi helyszíneken okozott károk miatt az illetékes chilei kormányhivatal.

Az El Mercurio című helyi napilap jelentése szerint a hivatal mintegy 570 ezer dollárt (123 millió forint) vár a chilei Nemzeti Sportintézettől, amely az autóverseny egyik házigazdája volt.

A Nemzeti Műemlékek Tanácsa tájékoztatásul közölte, hogy a versenyzők a rali útvonalán található 111 védett helyszínből 56-ot megrongáltak, ebből 13 – főként a Quillaga régióban fekvő – helyszínen pedig súlyos károkat szenvedtek a régészeti emlékek.

Négy olyan régészeti lelőhelyet is több mint ötven százalékos károsodás ért, amely a spanyol hódítás előtti, bennszülöttek által készített kőeszközöket őrzött.

A tanács szóvivője elmondta, hogy tavaly is kaptak kompenzációt a rali okozta károkért, azt azonban nem árulta el, hogy mennyit.

A Buenos Airesből induló és Chilén át ismét oda érkező 2010-es Dakaron több mint 270 jármű vett részt. Jövőre ismét Argentína és Chile lesz a verseny házigazdája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik