Sport

Miért kapott ki a Veszprém?

A Barcelona jobb kapusteljesítményével és jobb helyzetkihasználásával verte Mocsai Lajos csapatát.

33-27-es vereséget szenvedett Barcelonában a Veszprém a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, így emberfeletti teljesítményre lesz szüksége május 1-jén, hogy bejusson a négyes döntőbe – írja a kezi.hu. A vasárnapi mérkőzésen a katalánok jobb kapusteljesítményük, valamint magabiztosabb támadójátékuknak köszönhették a sikert, a Veszprém többször nem tudta fölvenni a spanyol csapat gyors ritmusát.

Mocsai Lajos a Veszprémi Naplónak elmondta, hogy csapata helyzetkihasználásban hibázott sokat, de a visszavágón mindent megtesz a továbbjutásért: “Az első félidőben az történt, amit vártunk, a csapat taktikusan kézilabdázott. A folytatásban is óriási küzdelem folyt a pályán, néhány tipikus helyzetben a védelmünk lemaradt, sok ziccert hagytunk ki. Nincs még vége, mindent megteszünk ebben a helyzetben is.”

A Marca tudósítása szerint a mérkőzés két kulcsfigurája a 18 védést bemutató bosnyák kapus, Danijel Sarics volt, valamint a Barca balszélsője, a 13 gólig jutó Juanin Garcia. A spanyol szaklap véleménye szerint a Veszprém lassan kézilabdázott, hogy megakadályozza a katalánok gyors indításait, ám ez nem sikerült. A második félidőben a Barcelona összeszedettebb játékot mutatott, Mikkel Hansen távoli átlövéseivel szétrombolta a Veszprém védelmét, Juanin Garcia pedig élete talán legjobb meccsét játszotta.

A kapusok közötti különbség (Sarics 40 százalékos hatékonysággal védett, Perics 27 százalékával szemben – éppen ezért érdekes, hogy Fazekas Nándor miért nem kapott lehetőséget a mérkőzésen) mellett feltűnő volt a Veszprém rossz helyzetkihasználása. A Barca többször is eredményesen kényszerítette bele a magyar csapat átlövőit gyenge próbálkozásokba. A Veszprém 57 kapuralövéséből 27-ből lett gól, ami 47 százalékos lövési hatékonyságot jelent. Kiemelhető Gulyás (5/5) és Sulics (9/7) eredményessége, a belső posztokról azonban Pérez (9/2), Terzics (8/3), Sesum (5/1) és Eklemovics (5/2) is sokszor próbálkozott eredménytelenül. A hosszabb betegség után lévő Iváncsik Gergő semmiképpen sem lehetett még százszázalékos állapotban, hiszen négy lövésből egy gólt sem ért el, ami ritkán fordul vele elő, még a legjobbak ellen is.

Ezzel szemben a már említett Garcián kívül Nöddesbo, Hansen és Tomas is átlagost, vagy a felettit hozott, Nagy László négy gólja ellenére több lövést elhibázott, viszont rengeteg gólpasszt osztott ki a mérkőzésen, így a kevés lehetőséget kapó Igropulo, valamint a passzívnak tűnő Rutenka jó játékára nem is volt szüksége a katalánoknak a biztos előny megszerzéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik