Sport

Leigazolta Tomori utódját az ETO

A Győr máris megtalálta a csapattól nemrég távozott Tomori Zsuzsanna utódját, eldőlt ugyanis, hogy a balkezes szlovén Ana Gros nyártól a kisalföldieknél folytatja pályafutását

A szlovén sajtó nemrég Ana Grost, illetve a horvát Andrea Penezicset jelölte meg a magyar bajnok következő szerzeményeként. Végül előbbi lett a befutó: Gros nyártól két éven át a zöld-fehéreknél szerepel majd – írja a kezi.hu. A mindössze 19 esztendős, a nemzetközi játékospiacon rendkívül keresett játékos jelentős erősítés lehet a győriek számára, Konkoly Csaba ugyanis jelenleg egyetlen balkezes átlövőt sem tud a pályára küldeni, ám Gros érkezésével ez a problémája is megoldódik a csapatnak.

„Azért jövök ide, mert fejlődni szeretnék, elsősorban a védekezésben. A világ egyik legjobb csapata a Győr, edzője az egyik legfelkészültebb” – hangsúlyozta a szerződéskötést követően Gros.

„Sok kiszemeltünk volt erre a posztra is, de talán úgy pontosabban fogalmaznék, hogy sok ajánlatunk volt, világklasszisoktól is – mondta el a klub honlapjának Vanyus Attila, az ETO elnöke. – Ana egy nagyon tehetséges, fiatal játékos. Azért esett rá a választásunk, mert látjuk annak lehetőségét, hogy pár éven belül a legjobb lehessen.”

Gros fiatal kora ellenére rendelkezik nemzetközi rutinnal, és tehetségét az európai kupamérkőzéseken is rendre igazolni tudta. Az átlövő még az Olimpija Ljubljana színeiben tavaly 6 Challenge Kupa-mérkőzésen 51 gólt szerzett, idén pedig 11 BL-találkozón 36-szor talált a kapuba. Ebből kilencet éppen az ETO ellen szerzett: Győrött 3, míg Ljubljanában 6 alkalommal volt eredményes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik